Hajátültetés a HairHungary Klinikán

2016. január 15. 18:04 - hajbeultetes

A hajbeültetés végeredménye

Itt az újesztendő és én is itt vagyok újra, hogy megosszam veletek tapasztalataimat, mintegy lezárva hajbeültetésem történetét. Mindenekelőtt kiemelném, hogy a 12 hónap után kialakult végeredménnyel - amit a képek is bizonyítanak, – maximálisan elégedett vagyok.

Úgy érzem, hogy tavaly januárban a lehető legjobb döntést hoztam azzal, hogy a HairHungary klinika csapatát választottam. Életemnek egy nagyon érdekes szakasza volt ez az elmúlt 1 év.  Tele izgalommal, várakozással és napról-napra növekvő hittel abban, hogy végre nem lesz bennem gátlás, amikor a szemeim a homlokomtól felfelé vizsgálódnak a tükörben. Valóban, hónapról-hónapra, napról-napra észrevehető volt a hajam sűrűsödése, ami folyamatos pozitív impulzussal látott el a mindennapokban. (Főként, ha valakit ez olyan mértékben zavart, mint engem annak idején.)

A végeredménynek nem csak fizikai, esztétikai eredményei vannak, de az önbizalmam is visszaállt az optimális állapotába.  Most már nem is nagyon vizsgálgatom a hajamat, úgymond teljesen természetessé vált, hogy ott van a helyén. :-) Mindenesetre hihetetlen, hogy mennyit tud változtatni az ember kedélyállapotán és mindennapi életén hajának megléte.

Szeretném megköszönni ezúton is a HairHungary egész csapatának a munkáját és szakértelmét, amivel pozitív irányban változtattak az életem minőségén!

Érdemes a blogban lejjebb görgetni és összehasonlítani a hajsűrűségemet a kezdeti állapotokkal ;)

Szólj hozzá!
2015. szeptember 09. 12:45 - hajbeultetes

Hajbeültetés után 8 hónappal

Úgy érzem, hogy számomra most jött el az igazi áttörés. Napról-nappra egyre jobban úgy viselkednek a beültetett hajszálak, mint az összes többi. Erősödnek és egészségesnek tűnnek.

Mostanra nagyjából a regenerálódás is befejeződött.  Valamelyik nap még most is észrevettem egy piros pontot, amiből új kis tüske emelkedett ki utat törve magának, ami reményt keltő az előttem álló, a végkifejletig hátramaradt pár hónapra nézve. :-)

1 komment
2015. július 20. 11:07 - hajbeultetes

Félúton - Hajbeültetés után 6 hónappal

Ismét eltelt egy hónap és én újra itt vagyok a "riporttal". A szavak helyett már a képek jobban beszélnek…

Sajnos ezúttal nem sikerültek annyira jól, mert elfelejtettük a vakut bekapcsolni… nahh de se baj.. Majd legközelebb…

A lényeg, ami szemmel látható, hogy így félidőnél a hajam már kezd egységessé válni és sűrű, dús hatást kelteni. A doktornővel váltott egyeztetés után az is kiderült, hogy még mindig nem bújt elő az összes hajszál tehát a  végeredmény még szebb lesz. Ebben reménykedem én is. Habár már most is kezdek napról-napra egyre elégedettebben tükörbe nézni. :)

6 hónap van még tehát hátra a végső eredményig, amit már alig tudok kivárni!

Hamarosan újra jelentkezem...

Szólj hozzá!
2015. június 11. 22:25 - hajbeultetes

Hajbeültetés után 5 hónappal

A betűk helyett beszéljenek a képek! - Ennyi változott 1 hónap alatt.

Szerintem szemmel látható, hogy sokat sűrűsödött a hajam és mivel nem vágtam egy jó ideje így látványosabb is a változás. A következő bejegyzésben már a féléves eredményt láthatjátok. Elvileg 1 év mire a végleges eredmény megmutatkozik... :-)

1 komment
2015. május 18. 11:14 - hajbeultetes

Elrepült 4 hónap!

Újabb képek készültek. Sokat nem tudok hozzáadni a már régebben közzétett infókhoz képest.  A képeken annyi látható, hogy beindult a sűrűsödés. A fotók egyébként csalókák, mert egy profi fényképezővel és a vaku erejével nyilván jobban látszanak még a kevésbé benőtt területek.

3 hete vágtam le 2 mm-esre a hajamat azóta értem el erre a ’ hosszúságra’. (erősen idézőjelben :D)

Nézzétek majd a most következő hónapokról készült fotóimat, mert mostantól abbahagyom a hajvágást és látványosabb fotók következnek a folytatásban!!!!

Szólj hozzá!
2015. április 30. 11:50 - hajbeultetes

Beindult az élet a fejem tetején!

Habár külső szemnek még nem lehet annyira észrevehető így a képek alapján, én már látom, hogy szépen kezdenek újabb és újabb kis apró tüskeszerű új hajszálak előbukkanni.

Ez mindenképpen további bizakodásra akad okot így a 3. hónap után. A hajamat még mindig 4mm-re nyírom, hogy egységesebb maradjon a látvány. Remélem a következő hónaptól már erre sem lesz szükség és szépen elkezdhetem tervezgetni, hogy milyen frizurát szeretnék majd kialakítani. Alig várom! :-)

Hamarosan jelentkezem…..

Szólj hozzá!
2015. március 26. 16:48 - hajbeultetes

Szalad az idő...

Hajbeültetésem óta már eltelt 2 hónap. El sem hiszem, nagyon gyorsan telik az idő. A lényeg a lényeg, hogy a doktornő a 2. havi kontrollon ellenőrizte a fejbőröm állapotát és mindent rendben talált.

Egy kicsit talán még a csodálkozás jeleit is tapasztaltam rajta, hiszen az én esetemben (igaz a nem beültetett részeken meggyengült az előtte meglévő hajam, ami idővel szintén regenerálódni fog, ez természetes folyamat) már 2 hónap után megállt a beültetett hajak kihullása és már az újak is elő-elő bukkannak. Tehát már kijelenthetem, hogy ennyi idő elteltével kezd kialakulni a hajvonalam a kis apró új hajszálaknak köszönhetően!

Ami igaz az igaz, hogy nagyban segített a gyors hajnövekedésben az úgynevezett PRP terápia, amiről bővebben tájékozódhattok a klinika honlapján, illetve, hogy már 2 hónapja szedek naponta E-vitamint, szelént és cinket tartalmazó vitamint.

A képeken nem láthattok óriási nagy változást, hiszen azóta is folyamatosan nyírom a hajamat pár mm-es nagyságúra elkerülve azt, hogy nagy legyen a kontraszt a beültetett és a régebbi részek között!    

Talán mostantól elkezdem növeszteni is!
Hamarosan jelentkezem a 3. havi tapasztalatokkal! ;)

Szólj hozzá!
2015. február 11. 10:46 - hajbeultetes

Hajbeültetés után 1 hónappal

Nagyon gyorsan szalad az idő. Már 1 hónapja történt a beavatkozás. Kijelenthetem, hogy mostanra minden kicsi seb begyógyult és a hajam is szépen elkezdett nőni. (A beültettek egy részével együtt.)

A beültetett hajak láthatóan kezdenek kipotyogni az új helyükről. Az 1 hónapos kontrollon a doktornő annyit észrevételezett, hogy a beültetett hajszálak területén enyhén pirosas a bőröm és kisebb pattanások vannak itt-ott elszórtan, amik azért keletkeztek, mert azokon a helyeken, ahol a leghamarabb kihullottak a hajacskák, már az újak bújnának elő, de ez még így az elején irritációt okoz a fejbőrömön. Ebből egyébként semmi sem vehető észre, csak a beavatottak árgus szemei fedezhetik fel, hogy oldalt sűrűbbnek hat a hajam. Ez így is van rendjén egyébként. 3 hónap körülire becsült annak az ideje, hogy minden egyes új „fejszőrzet” növekedésnek induljon.

Hajbeültetés műtét után az 1. havi kontrollvizsgálaton készül képek

Nagyon tudom ajánlani, hogy a HairHungary honlapon található PRP terápiáról a műtétet megelőzően tájékozódjatok. Én most kiegészítő kezelésként ebbe is belevágtam. Ezt másképpen Drakula terápiának is hívják. Röviden arról szól, hogy a saját véredből kinyerik a vérplazmát és sok- sok szuri formájában visszajuttatják a fejbőrödbe, ezáltal előidézve a gyorsabb gyógyulást és ráadásként még a meglévő hajszálaidat is megerősíti.  Sajnos én csak a műtétet követően vágtam ebbe bele, de még így sem volt késő.

Márciusban újabb képekkel jelentkezem!

Szólj hozzá!
2015. január 23. 15:33 - hajbeultetes

A műtétet követő első hét

Pontosan ma egy hete történt a "nagy esemény" - Jelenthetem, túl vagyok a nehezén (Ezt most lekopogtam).

Múlt héten, szerdán este a műtét második napja után haza is indultam Budapestről. A sofőr szerepét édesapám töltötte be, ami nagyon nagy segítség volt számomra. (A doktornő egyébként nem ajánlja senkinek, hogy a műtétet követően vezessen.  Ez azért is fontos, mert a stresszt kerülni kell…. nem jó a hajhagymáknak.) :-) Stresszből magas vérnyomás, abból vérbőség keletkezik, amitől óva intenek! A fejünket pedig nem is ajánlatos mozgatni a beavatkozást követő órákban.

Kora este tehát megérkeztem otthonomba az enyhén sebes fejemmel, kötéssel a tarkómon, kicsit kimerülve és arra vágyva, hogy vízszintesbe helyezzem magamat az ágyamon. A klinikán kaptam egy kis útmutatást az elkövetkezendő napokra. Elláttak 3 napra elegendő antibiotikummal, amit reggel-este szednem kellett, illetve a fejemet 2 napig a sós oldatot tartalmazó ’locsolókannával’ spriccelni kellett 1-2 óránként. Az ’ajándékok’ listája pedig a steril lapocskával volt teljes, amit a fejem alá kellett raknom, hogy a donor területből esetlegesen szivárgó vér ne a párnámon kössön ki, és, hogy biztonságos, tiszta helyre hajtsam le a fejemet. Vagy is a tarkómat!

Az első 5 napban háton kellett feküdnöm és gondoskodnom róla, hogy ebben a pozícióban is maradjak, amíg alszom. Fontos vigyázni arra, hogy azok a területek, ahova hajat ültettek, semmihez se érjenek hozzá. Még a beavatkozást megelőzően én is hasznos tippekre találtam az enyémhez hasonló blog-oldalokon, mint pl. arra, hogy az utazó- párna nagyon nagy segítség lehet. Ez egyrészt nem kerül horribilis összegbe, másrészt körbe éri a teljes nyakat, így kivédve azt, hogy oldalra tudd dönteni a fejedet. (Kicsit olyan érzés, mint a nyakmerevítő, de meg lehet szokni!)

Azt hittem, képtelen leszek így normálisan aludni…. aztán igazam is lett! :D Tulajdonképpen nem is az alvással volt a probléma, hanem inkább azzal, hogy azért az ember ilyen módban aludva fel-fel ébred éjszakánként.(Különösen, ha normális esetben az oldalán szokott aludni.) Olyan nem nagyon fordult elő velem az így eltöltött 5 nap éjszakáján, hogy lehunytam volna a szememet és aztán felébredtem volna a kakas hívó szavára! Nahh, de ezzel számolni kell! Valamit valamiért!  Az sem volt kellemes, hogy a tarkóm reggelre kicsit bedagadt. Egy nagy ödéma - púp keletkezett rajta, ami aztán a nap folyamán szépen visszahúzódott!. Arcmimikára, jobban mondva homlokráncolásra egy ideig szintén nem voltam alkalmas, hiszen még eléggé feszített a fejbőröm és meg volt a sokat hangoztatott már-már közhely számba menő ’bukósisak’ érzés is! Kicsit nehéznek éreztem a fejemet és szépen lassan viszketni is kezdett, ahogy a sebek gyógyulásnak indultak!

Igazából azt mondhatom, hogy csak az első két nap volt megterhelő számomra. Kisebb hőemelkedésem is kialakult, ezért a hőmérővel folyamatosan ellenőriztem magamat, nehogy lázam legyen, ami ilyenkor egész egyszerűen TILOS! Szerencsére ez nem történt meg! Viszont az a két intenzív nap, amit a klinikán töltöttem az első itthon töltött napokban jött ki rajtam. Nagyon sokat aludtam napközben, és tényleg, eléggé kimerültnek éreztem magamat. Ez részben annak is betudható, hogy nem voltam makkegészséges sem. (Eléggé köhögtem és kissé náthás voltam.)  Szóval, amikor kimerültségről írok, ezt a tényezőt is beleértem ebbe az állapotba.

A 3-4. napon már egyre jobban bírtam az itthoni bezártságot, nem nagyon akartam, és nem is volt ajánlatos emberek közé merészkedni.  A viszketés folytonossá vált, a pirosság a beültetett részeken enyhülni kezdett és ráadásként a náthám is szépen kezdett elmuladozni. Az első 4 napban a fejemet nem tehettem még be a zuhany alá, úgy kellett óvnom, mint a hímes tojást. Az 5. naptól már nem kellett kerülni a vízzel való érintkezést, sőt áztatni kellett a fejemet percekig a zuhany alatt, hogy a pörkök leessenek. (Még ujjbeggyel történő kis masszírozással is meg lehetett segíteni, hogy az elhalt bőrdarabok szépen lepotyogjanak.) Nekem egyébként előjött a hipohondriám és azt hittem, hogy korpásodik a fejbőröm, és, hogy valahogy álmomban a graftokat kikapartam a fejem tetejéről, mert ott, ahol az elhalt fejbőrök megszáradtak, világosabb kis csíkok alakultak ki.  Aztán az 1 hetes kontrollon a doktornő megnyugtatott, hogy ezeket pörköknek hívják és szépen le fognak majd esni!  Nah, de ez már az én kis külön butaságom volt! :D

Most, 1 héttel a beavatkozást követően elmondhatom, hogy a pörkök 80%- a már a múlté és nagyon szépen gyógyul a fejem. A pirosság sem észrevehető már! Ma már délután egy étterembe is bemerészkedtem és ebédeltem egy jót. Senki egy szót sem szólt, azt kivéve, hogy milyen jól áll a rövid frizurám. :-)  Ergo,1 hét után a műtétnek már nincsenek észrevehető nyomai!

Remélhetőleg ez a gyógyulási folyamat szépen haladni fog tovább az elkövetkezendő hetekben, én pedig egy szűk hónap múlva a teljesen gyógyult fejbőrömről közölhetek majd képeket! (Remélhetőleg még a beültetett hajakkal még mielőtt kihullanak, mert sajnos ez is a folyamat része, mielőtt újra nőnek).

Hamarosan folyt köv…

Szólj hozzá!
2015. január 15. 20:07 - hajbeultetes

A műtét

Jelentem, túl vagyok a ”megpróbáltatásokon”. Most már itthonról írok a szoba melegéből. Teljesen őszintén mondom, ahogy visszagondolok a klinikán töltött 2 napra, úgy érzem magam, mintha pozitív élménnyel gazdagodtam volna! Jó, persze nem wellness-hétvégén vettem részt, de nem is a pokolból tértem vissza az élők sorába! :-)

Kedden, az előzetesen megbeszéltek szerint, reggel 8 órakor érkeztem a klinikára, ahol nagyon kedves személyzet fogadott a hajbeültetést végző doktornő társaságában. A kis ”kézipoggyászommal” a kezemben (amiben váltás ruhát vittem magammal, hogy kényelmesebb legyen a műtét… ennek tartalma: egy pár papucs, egy bő nyakú póló és egy kényelmes, hosszú tréningnadrág volt.) bekísértek egy szobába, ahol átöltözhettem és kaptam egy rövid tájékoztatót a műtét menetéről. A kérdéseimet is feltehettem persze. A köhögésem miatt, és annak tudatában, hogy  picit meg voltam fázva, kicsit aggódtam, de hamarosan megnyugtattak róla,hogy ameddig nincs lázam, ez az állapot nincs kihatással a műtétre, és ha netán rosszul érezném magamat szóljak és minden szükséges orvossággal ellátnak.

Ezeket követően, a műtét előtti fél órában kaptam antibiotikumot, vérzéscsökkentőt és fájdalomcsillapítót.  Ennek utána még vágtak egy picit a hajamból, mert a 4-5 mm hosszúnak bizonyult.  (Nem volt vészes, a különbséget szinte észre sem lehetett venni.)  A nyakamra, arcomra hullott hajat a műtét idejére számomra fenntartott mosdóban letusoltam magamról, visszaöltöztem és kezdődhetett maga a beavatkozás. Bekísértek a műtéti helyiségbe, ahol egy masszázságyhoz hasonló alkalmatosságba kellett hason feküdnöm. Ezt követően 2 körben a donor terület környékére fájdalomcsillapító szurikat kaptam, ami nyilván nem volt kellemes, de abszolút túlélhető és nem volt fájdalmasabb egy csípésnél. 

Ami ezek után következett, arról érdemben nem tudok beszámolni, mert olyan volt, mintha az egész fejem lefagyott volna… nem éreztem semmit. Elkezdődött az átültetendő hajak kivétele.  Ez reggel 8-tól - kisebb 2-3 perces mosdószünetekkel megszakítva - olyan 12:30-ig tartott. (Az egyetlen kellemetlenség ebben csak annyi, hogy az ember végtagjai nyilvánvalóan elgémberednek egy idő után… ilyenkor szóltam, hogy egy kicsit megnyújtóztatnám magam és felemelném a fejemet… ez is teljesen rendben volt).

Ha menet közben bármiféle apróbb, halovány fájdalmat éreztem a fájdalomcsillapító hatásának gyengülése következtében, rögtön kaptam újabb dózisokat.    Ez a kérés esetemben kicsit sűrűbb volt, mert eléggé vérzett a donor terület, így a fájdalomcsillapító hatása is hamarabb gyengült. Ez személyenként természetesen változó.  A vérzést sem úgy kell elképzelni, mint a mészárszéken…:D. Minden teljesen rendben volt, csak esetemben jobban szivárgott a kis lyukacskákból a vér, onnan, ahonnan kiemelték a hajszálakat.

Mindeközben teljesen fesztelenül beszélgettünk mindenféle témáról és közben telt- múlt az idő. Azt is egyeztettük, mit lenne kedvem ebédelni, a megrendelt étel az ebédszünetre meg is érkezett. Az átöltözéshez fenntartott szoba tulajdonképpen egy kisebb irodahelyiség, az ételt is itt fogyasztottam el. Ez a szünet hozzávetőleg 30 perces volt. Kicsit szusszantam, ezek után a doktornő megrajzolta a hajvonalamat a homlok felett, azon a területen, amivel aznap foglalkoztunk. Megkért, nézzem meg a tükörben, hogy tetszik-e a terv. Kisebb változtatást követően kialakult a végleges forma és visszamentünk a műtőhelyiségbe.  Ezután már háton is fekhettem, tv-t, filmet nézhettem és gyorsan telt az idő.  A menet tulajdonképpen ugyanaz volt, mint a délelőtti. Kaptam fájdalomcsillapítókat és megkezdődhetett a hajak beültetése. A műtét 17:00-ig tartott. 

Kaptam otthonra még fájdalomcsillapítót szükség esetére és antibiotikumokat, illetve egy flakonban sós oldatot, amivel 1-2 óránként estig spriccelnem kellett a fogadó terület környékét. Végül, de nem utolsó sorban egy kis steril lapocskával is elláttak, amit a párnámra kellett teríteni, hogy egyrészt ne vérezzem össze az ágyneműmet, másrészt pedig, hogy a donor terület, a tarkóm környéke biztos közegben legyen. A műtét második napja szóról-szóra ugyanúgy zajlott, mint ahogy az imént az első napi történéseket leírtam, azzal a különbséggel, hogy már a hátulsó területek ”behajazásáról” szólt a nap. :-)

Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy ha megvan az elhatározás és az anyagi háttér, akkor ne féljen, vágjon bele. Fájdalomtól nem kell tartani! :-)

Hamarosan jelentkezem azzal, hogy miként éltem meg a műtétet követő 1 hetet!

Szólj hozzá!
2015. január 09. 20:18 - hajbeultetes

Műtét előtt

Pont egy nappal a NAGY ESEMÉNY előtt jelenetkezek! Mi tagadás, van bennem egy kis izgalom, de szorongásnak azért nem nevezném. Inkább csak amolyan félsz, mint amit általában akkor érzünk, amikor valami olyan vár ránk, amit annak előtte még nem tapasztaltunk. 

Ez az, amit most érzek. Nagyjából, körvonalakban tudatában vagyok a hajbeültetés műtét menetének és tájékozódtam arról, hogy mire készüljek fel, böngészve mások blog-bejegyzéseit…. de! Majd meglátjuk! :-) Az nagyban segített, hogy főiskolai hallgatóként a szokásos januári vizsgákra készülök, készültem. Ma át is estem reggel a szóbeli vizsgán eredményesen. :-) A megelőző napokban tehát elég intenzíven a tantárgy elsajátításával voltam lekötve…… Szóval, talán egy kis figyelemelterelés jól jöhet ;)

Ma délután még vár rám a fodrász, mielőtt Pestre indulok. A klinika tájékoztatott róla, hogy amennyiben meg tudom oldani, nyírassam a hajam a donor területen 1-2 mm-esre, a befogadó területen pedig 5 mm-esre. Szerencsére ez számomra nem fog óriási lelki sokkot okozni, hiszen már volt mm-es „hajam” számtalanszor, főként a nyári hónapokban (részben a kopaszságom miatt is….ugye ha már lúd…..).

Amit még mindenképp szeretnék megosztani, hogy én vidéki vagyok, tehát a műtét 2 napjára meg kellett oldanom magamnak, hogy Pesten tartózkodjam.  Aki nem akar rokonokat, barátokat belevonni ebbe az ”akcióba”, annak azt ajánlom, hogy nézzen ki egy, a klinikához közeli apartmant, ahol van szálláslehetőség, vagy vegyen ki egy szobát a környező panziókban.  A google maps jó barát ;-), nagyon jó kis helyeket lehet találni a közelben, kedvező áron! (Mi spec. a klinikától 3 percre találtunk egy apartmant. Ilyen megoldást szerettem volna, mert nem akartam, hogy bárki is a sebes fejemet nézegesse és sajnálkozzon a szegény, beteg gyereken……. Ha minél kevesebb emberrel szeretnél találkozni egy magánszállás és egy esernyő az utcára talán jól jöhet… majd kiderül! :P )

Folyt.köv. a műtét után….

Szólj hozzá!
2014. december 18. 15:29 - hajbeultetes

Hogyan is jutottam el odáig, hogy bevállalok egy ilyen műtétet?

Az én esetemben a hajam ritkulása már 18 éves koromban elkezdődött, ami abban az időben még nem volt szemmel látható, ezért nem is foglalkoztatott a dolog. Jelenleg 25 éves vagyok, életkorom ezen szakaszára jutott el a ”kopaszodásom” arra a pontra, amikor már napi szinten küzdök a problémával.

A közeli hozzátartozóim és barátaim szerint túl nagy ügyet csinálok a dologból, hiszen ahogy ők mondják, habár ritkult a hajam, de nem annyira szemmel látható a dolog, hogy ennek engem feltétlenül zavarnia kéne, sőt még jól is áll (a hajam vagy az, hogy nincs? :D).

Viccet félretéve még mindig van hajam, de ahhoz, hogy jól álljon, rövidre kell nyírnom és trükköznöm a fésűvel, hogy takarja azokat a területeket, ahol szükség van rá. Az sem elhanyagolandó tény, hogy régen dús volt a hajam és hosszabbra volt hagyva, amit ma sajnos nem tehetek meg. Itt is igazolódik a jól ismert igazság, hogy az a lényeg, amit te gondolsz és nem az, amit mások. Magam miatt szeretnék változtatni a hajam sűrűségén, mert nekem nem tetszik, ahogy jelenlegi állapotában van. Hogyan is jutottam el odáig, hogy bevállalok egy ilyen műtétet?

Először különböző, a felvezetésük alapján csodahatással bíró samponokhoz nyúltam segítségül, ezzel több tízezer forintot kiszórva az ablakon és cserébe semmilyen jótékony hatást nem tapasztaltam. Ezt az időszakot követően nagyon csalódott voltam, így azt az elvet követtem, hogy nincs megoldás, próbálok nem foglalkozni a problémával. Évekig csak 5-6-7 mm-esre volt meghagyva a ”hajam”. Aztán 2014 nyarának elején véletlenül találkoztam egy hajátültetésről szóló cikkel az interneten és elkezdtem érdeklődni a téma iránt. Régebben is hallottam, hogy focisták pl. Wayne Rooney megoldotta ezt a kérdést, de már csak azért sem gondoltam ebbe komolyan bele, mert úgy tartottam, hogy megfizethetetlen ez a lehetőség.

Ahogy belemerültem a témába, végigjártam az internetes felülettel rendelkező összes magyarországi klinikának az oldalát és azt tapasztaltam, hogy anyagilag is lehet olyan megoldást, kedvezményt, részletfizetést stb.. találni, választani, aminek segítségével nem elérhetetlen a dolog. Tulajdonképpen egyszerű döntés született az én esetemben, amikor a HairHungary klinikát választottam. Elsősorban ennek a klinikának az internetes oldala volt a legszimpatikusabb az összes közül, amiként bemutatják magukat és a szolgáltatásaikat, és ahogy megszólítják a lehetséges pácienst. Ebből az érzésből és abból a tényből fakadóan, hogy vidéki vagyok, csak e klinika konzultációjára volt lehetőségem elmenni, máskülönben klinika-túrákat kellett volna szerveznem magamnak nyári programként. :-)

Mindenesetre nem volt rossz a megérzésem. Gyorsan, körülbelül egy hét múlva kaptam is időpontot és felutaztam Budapestre. Egy nagyon szép környezetben lévő, nagyon modern, kellemes hangulatú klinika ajtaján léptem be, ahol kb. 20 percet beszélgettem a doktornővel, aki kedvesen fogadott és minden felmerülő kérdésemre választ adott. Ezt követően hazatértem és 1 hét gondolkozás után úgy döntöttem, belevágok a dologba. Végül felkerestem a klinikát ismételten, hogy egyeztessük a részleteket.

Szólj hozzá!
Hajátültetés a HairHungary Klinikán
süti beállítások módosítása